Vannak olyan "ballibek" pontosabban inkább libek, akik az MSZP halálát nagyon várják, mert az MSZP csak foglalja a helyet és ők mennyivel jobban le tudnák váltani a Fideszt.
Öreg harcos, jár a keksz!
Nos, ez egy indirekt beismerő vallomás. Ami igazából azt jelenti, hogy halj meg már MSZP mert mi még téged sem tudunk legyőzni. Persze a kérdés felmerül, ha a szerintük harmat gyenge MSZP-vel nem boldogulnak, akkor vajon, hogyan győznék le a szerintük bivaly erős Fideszt?
Cuncikáim, a helyzet azaz, hogy az baromi kevés politikai termék, hogy 2 éve folyamatosan megírjátok különböző valótlan, vagy nem releváns mutatóra hivatkozva: hogy na most már meghalt az MSZP.
De nektek mondom, volt olyan világ, amikor az MSZP mániái nem érvényesülhettek. Nagyon nagy stratégiátokat áterőltettétek a 2014-es önkormányzati választásokon.
A Ti. MSZP nélküli kis csodás világotokban 2014 őszére, olyan szuper stratégiát tettetek össze, melyben Kocsis Mátéval szemben 5 baloldali polgármester jelölt indult. A baloldalnak hagyományosan "nehéz" Kőbányán a makulátlan jelöltetek majdnem 20%-al kapott ki a Fidesztől. A dalban is megénekelt narancssárga Csepelen, tény hogy szép volt, hogy "csak" 10 százalékkal tudtatok veszíteni...
Jaj, Falus Feri az mekkora ötlet volt. Nagyon cseles volt, ahogy megtévesztettétek a vödörrel a Fideszt. Pacsi! Annyira, jó volt, hogy a 20 éve népszerű Gegesy Ferenc ki is kapott Ferencvárosban!
Brit király szerepében az MSZP
Persze értem én, hogy nektek a politika a mandátum brókerkedésről szól. A tárgyalások legfontosabb eleme, hogy melyik körzetben indíthatjátok el a nagyon hiteles jelölteiteket, akik jó ha megkapják a 25%-ot.
Közben meg, azaz avítt MSZP olyan problémákról beszél, hogy az emberek fizetése alacsony, ezért fizetésemelés kellene. Hogy a kórházakban tarthatatlan a helyzet vagy hogy az iskolákban ehetetlen a menza kaja. Persze Ti jókat kuncogtok ezen és magatokat nyugtatgatjátok, hogy hu de gáz ez az MSZP.
Nos kedves Öreg Önző harcos. Olvasd el a kommenteket, de ne itt hanem a Te blogodon.
Segítek, a Te olvasóid így látják a firkálmányodat és nem mi mondjuk:
A DK-nak semmi sem drága. Azt hiszik, az MSZP helyére léphetnek, ezért írogatnak ilyeneket. Kedves gyurcsányisták, az MSZP-t tönkre lehet tenni, jó úton is jártok.
Várom az alternatív javaslatodat
A szocikat Gyurcsány fogja kinyírni. Gyurcsány viszont a választók 70-80%-nak szemében vállalhatatlan.
Ez rossz hír, mert az MSZP a legnormálisabb a ballibák között. Nála SOKKAL rosszabb a Külön Post Mortem és a Gyurcsányista Gágogás.
Ha ez így megy tovább 2018-ra nem lesz a fidesznek ellenfele. Az MSZP, Dk leamortizálja magát a megrögzött választóik pedig nem támogatnak másik pártokat
Nos, minden kedves baloldali olvasom el tudja dönteni, hogy kinek a magatartása a helyesebb. Kinek a társaihoz való viszonyulása visz minket közelebb a fideszváltáshoz.
Nekem szent meggyőződésem, hogy a béke bontó civakodó "szövetségesi" magatartást nem érdemes jutalmazni. Az MSZP baszogatása helyett, lehet a saját feladataitokat kellene elvégezni. Vagy ez a feladatotok?
Nem fogok érvelni, hogy az MSZP-nek miért nincs vége. Elég, ha megnézitek az időközi választási végeredményeket. A politikai teljesítményt szavazatokban mérik és nem blog posztokban.
Had hívjam fel a figyelmeteket, a veresegyházai időközire... az nagyon jól sikerült! ;)
ui:
Jelzem, hogy ezen a blogon ez volt az első és az utolsó ilyen bejegyzés, Mi inkább Magyarország problémáról szeretünk írni. Mindenki gondolkozzon el ezen!