gyare.png

 

 

 

 societas_hu.png


Szingliadó: az kereszténydemokraták megadóztatnák a papokat is?!

Egy hírportál számolt be arról, hogy az IKSZ Családbarát Munkacsoportja egy konferencián kívánja megvitatni többek között az alábbi javaslatokat:

1.) 30 év felett vezessék be a szingli adót;
2.) Ne lehessen állami vezető pozícióban az a nő, akinek nincs legalább 3 gyermeke;
 3.) A fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget a nagycsaládosoknak terheik és örömeik egy részének átvállalásával.

szingli-759.jpg

 Az első hallásra komolytalannak tűnő javaslatokat, a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint mégis komolyan kell venni! Ne felejtsük, hogy a vasárnapi boltbezárás ötlete is egy KDNP-s műhelyből pattant ki és ma már valóság!.

 A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom véleménye szerint a KDNP és a kormányzat családpolitikája teljes mértékben el van tévedve. Egyáltalán nem értik a fiatalokat és a családalapítás előtt állók dilemmáit. Korholják a nőket és a fiatalokat, közben pedig az ő politikájuk hibás!

 Képtelenek a fiatalok számára biztos jövőképet és kiszámítható egzisztenciális hátteret kialakítani. Amíg Magyarországon a fiatalok helyzete rosszabb, mint Romániában, amíg az ország bizonyos régióiban az átlag kereset 80 ezer forint, addig a családalapítás előtt állók jogosan teszik fel a kérdést: Mire alapítsunk családot?

 A büntetőpolitika sehova nem vezet. Nem büntethető senki sem világnézete, egészségügyi, anyagi helyzete vagy foglalkozásából eredő kötelezettsége (lásd: papság) miatt, továbbá az államnak nem szabad beleszólni abba, hogy valaki nem tud, illetve nem akar családot alapítani.

 A Societas a leghatározottabban felszólítja a kereszténydemokratákat - ha már a családok problémáira nem képesek normális választ adni- hogy húzzanak ki a fiatalok magánéletéből és hálószobájából  mert ízléstelen dolog ott matatni és vonják vissza a javaslataikat!

 

update:

A posztunk megjelenése után az IKSZ reagált. Az eseményt törölték és elmondták: Az említett rendezvény egy kerületi irodában megtartandó munkacsoporti kerekasztal beszélgetés. Az IKSZ vezetése sosem tárgyalt ilyen javaslatokról, nem is fog, azokat nem támogatja. Mi a Kormány adópolitikáját, az adócsökkentést támogatjuk.

update2:

A fent említett kerekasztal beszélgetésen, a Benda József: A szakadék szélén című könyvről lett volna szó. Ez a könyv tartalmazza ezeket a gondolatokat. Időközben az is kiderült, hogy a könyvet a KDNP pártalapítvány adta ki, tehát még is csak egy KDNP-s műhelyből származnak az elképzelések!

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


Tényleg azt szeretnénk, hogy 30 évig maradjon a Fidesz?

Hát volt a hétvégén egy Fidesz kongresszus. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit lehetne újat mondani, olyat ami nem fogalmazódott már meg az elmúlt évtizedben egy Fidesz-kongresszusról. Igazából, az újságíróknak és a kritikusoknak könnyű a dolga: elővenni az eggyel korábbi Fidesz kongresszusi beszámolót és aktualizálni az alelnökök nevét, az újabb ellenségképet meg, hogy aktuálisan miért bűnös a baloldal és az a gaz MSZP.

4442.jpg

A Fidesz nagyon szereti a vonalkódot.  Via:444.hu



 Mert, hogy a forgatókönyv nem változik. Orbán Viktor az egyedüli jelölt. Pont annyi alelnök, amennyi kell. Mindig definiálja Mi Viktorunk, hogy most éppen ki ellen harcol, a szocik éppen hogyan rontanak rá a nemzetre és hogy a Fidesz a legsikeresebb és legtökéletesebb politikai közösség. Ja, és újra aktuálisan valamire hány aláírást gyűjtöttek.

Irigylésre méltó, hogy nulla kritika, önreflexió, elbizonytalanodás. Szemrebbenés nélkül dicséri Schmitt Pált, sikernek nevezi a földprivatizációt, természetesen szárnnyal a gazdaság, Matolcsy a legjobb és ilyenek. Kedélyes viccek repkednek az emberek életét megnehezítő vasárnapi bolt bezárásról.  Végül is így kell erényt csinálni, a negatívból!

No, de volt azért három érdekes momentum, ami akár erőt is adhatna a baloldalnak:

1.) Giga mennyiségű MSZP rugdosás

Nem volt olyan hozzászóló, aki ne szocizot volna egy jó ízűt. (nem voltam ott a Fidesz kongresszuson, értelemszerű a publicitást nyert beszámolók alapján mondom) Bár utána gondosan hangsúlyozták, hogy a Fidesznek nincs is igazából ellenfele. Mondjuk legutoljára talán, 2002-ben a TF-en foglalkozott a Fidesz ennyit az MSZP-vel a  2 választási forduló között. Az kétségtelen tény, hogy az időközi választási kudarcokra  és az ott elért MSZP-hez köthető sikerekre kell reflektálni. Megtették.

2.) Fiatalok, gyertek a Fidesz nevű nyugdíjas klubba, lécci!!

Azt már egyszer beismerte a Fidesz a parlamentben, hogy az MSZP vezetői lényegesen fiatalabbak mint a Fidesz vezetői. Most azonban nyíltan kikerült az asztalra a probléma: a Fideszt egyre kevésbé támogatják a fiatalok. Ami eddig felszín alatt volt, most indirekt módon kibukott: szervezeti értelemben sem állnak túl jól fiatal fronton. Így, maradt a lécci, lécci fiatalok, gyertek a Fideszbe. Ebből kettő dolog lett világos számomra: fingja nincs a Fidesznek, mit csináljon ebben a generációban, egyáltalán nem értik a fiatalokat, a másik kurvára nem tudnak értékalapon rekrutálódni.

3.) 30 évig a Fideszt nézzük

Hát ez csodás. Kádár János, egy 1988-as riportja jutott az eszembe: "Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypárt rendszer van és az is marad". Ugorjunk egy kicsit, 2006-ban meg van, hogy Mikola a Fidesz kongresszuson a 2006-os Fidesz győzelem után 20 év kormányzást vizionált? Vagy, hogy Gyurcsány többször beszélt III. Gyurcsány-kormányról, meg IV. Gyurcsány-kormányról? S, mi ebben a közös? Egyikből sem lett semmi. Általában, politikusok akkor szoktak ilyeneket beszélni, amikor érzik, hogy valami gáz van, de még azt senki vagy csak kevesen érzékelik a társadalomban.

Összegezve persze, Orbán Viktor és a Fidesz elvégezte a kötelező politikai munkát. Csak a kérdés az az, hogy ez a továbbiakban mire lesz elég. Meddig tudja megtenni egy párt, hogy a társadalomban egyre inkább növekvő feszültségekkel és problémákkal egyáltalán nem foglalkozik. Mint, egészségügy, fizetések alacsony színvonala, növekvő társadalmi különbségek, rosszul szervezett közoktatás, mesterségesen bővülő gazdaság. És hogy az EU-ban már-már Románia is el kezdett minket lehagyni, a szlovákok már ezen rég túl vannak...

Most szemétség lenne megkérdezni, Viktor és mikor lesz nálunk Euró?

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


Földprivatizáció: magántulajdonú földeket is elárvereztek?(+videó)

Folyatódik a kótyavetye. Tovább privatizálja az állam a magyar termőföldeket. Ezúttal Somogyban folytatódott a szabad ... maradjunk annyiban kereskedés.

Soha eddiginél nem volt botrányosabb az ügy. 11 gazda jelent meg az árverésen és dokumentumokkal próbálták igazolni, hogy az eladásra kínált föld, nem az állam tulajdona, hanem az övék.



A gazdák azt is elmondták, hogy 6 éve az állam nem képes bejegyezni a tulajdon jogukat a területre. Az eset lehet nem példa nélküli, nekem is van az ismerősi körömben olyan, aki a termőföld tulajdonával hasonló helyzetbe került.

Persze, neki nem akarja (még) elárverezni az állam a földjét.

Azért az, milyen egy szép helyzet, hogy a hivatal nem végzi el a feladatát, majd az állam jön és eladja a tulajdonod?

Szerencsére, sikertelen volt az árverés. Éppen ezért a gazdák a média bevonásával világossá tették, hogy ez a föld az ő tulajdonuk és birtokuk. Ami jogi szempontból sem lehet később mindegy.

Az állami termőföld eladása bűn. Azért, mert olyan javakról van szó, ami nem pótolható. Egyszerű ez, sehogy sem lesz több föld. Családokat is tönkretehet, sőt tett is a termőföld használat átalakítása. Mit kezdjen egy olyan család, aki az elmúlt 30 évben azt a földet művelte és most el veszik tőle?

Most, hol van a jobboldali értelmiség? Miért nem tiltakozik, hogy a nemzeti vagyonunkat, az anyaföldet kótyavetyélik el? Hogy tönkre teszik a vidéket és a mezőgazdaságot?

A földprivatizáció a jobboldal saját 25 évének és értékrendjének az arcon köpése. Hányszor mondták, hogy a magyar föld nem eladó? Most meg épp ők csinálják...

Persze, az MSZP most is ott van és igyekszik képviselni a gazdák érdekeit. Számomra egész szimpatikus javaslat is megfogalmazódott a párt környékén: Szerintük, a decentralizáció jegyében a földbérleti pályázatokat valamely módon önkormányzatok hatáskörébe kell utalni.

Tényleg, helyes lenne ha nem Pesten döntenének egy falú sorsáról, hogyha van annak a falunak választott vezetői!

No, de ha eladják a földet, akkor senki sem fog tudni dönteni. Lesz, akié lesz. Kié is lesz? No vajon?

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

 


Komolytalanok az MSZP haláltusáját vizionálók

Vannak olyan "ballibek" pontosabban inkább libek, akik az MSZP halálát nagyon várják, mert  az MSZP csak foglalja a helyet és ők mennyivel jobban le tudnák váltani a Fideszt.

 

jar_a_keksz.jpg

Öreg harcos, jár a keksz!


Nos, ez egy indirekt beismerő vallomás. Ami igazából azt jelenti, hogy halj meg már MSZP mert mi még téged sem tudunk legyőzni. Persze a kérdés felmerül, ha  a szerintük harmat gyenge MSZP-vel nem boldogulnak, akkor vajon, hogyan győznék le a szerintük bivaly erős Fideszt?


Cuncikáim, a helyzet azaz, hogy az baromi kevés politikai termék, hogy 2 éve folyamatosan megírjátok különböző valótlan, vagy nem releváns mutatóra hivatkozva: hogy na most már meghalt az MSZP.


De nektek mondom, volt olyan világ, amikor az MSZP mániái nem érvényesülhettek. Nagyon nagy stratégiátokat áterőltettétek a 2014-es önkormányzati választásokon.


A Ti.  MSZP nélküli kis csodás világotokban 2014 őszére, olyan szuper stratégiát tettetek össze, melyben Kocsis Mátéval szemben 5 baloldali polgármester jelölt indult. A baloldalnak hagyományosan "nehéz" Kőbányán a makulátlan jelöltetek majdnem 20%-al kapott ki a Fidesztől. A dalban is megénekelt narancssárga Csepelen, tény hogy szép volt, hogy "csak" 10 százalékkal  tudtatok veszíteni...


Jaj, Falus Feri az mekkora ötlet volt. Nagyon cseles volt, ahogy megtévesztettétek a vödörrel a Fideszt. Pacsi! Annyira, jó volt, hogy a 20 éve népszerű Gegesy Ferenc  ki is kapott Ferencvárosban!

Brit király szerepében az MSZP


Persze értem én, hogy nektek a politika a mandátum brókerkedésről szól. A tárgyalások legfontosabb eleme, hogy melyik körzetben indíthatjátok el  a nagyon hiteles jelölteiteket, akik jó ha megkapják a 25%-ot.


Közben meg, azaz avítt MSZP olyan problémákról beszél, hogy az emberek fizetése alacsony, ezért fizetésemelés kellene. Hogy a kórházakban tarthatatlan a helyzet vagy hogy az iskolákban ehetetlen a menza kaja. Persze Ti jókat kuncogtok ezen és magatokat nyugtatgatjátok, hogy hu de gáz ez az MSZP.


Nos kedves Öreg Önző harcos. Olvasd el a kommenteket, de ne itt hanem a Te blogodon.


Segítek, a Te olvasóid így látják a firkálmányodat és nem mi mondjuk:  


A DK-nak semmi sem drága. Azt hiszik, az MSZP helyére léphetnek, ezért írogatnak ilyeneket. Kedves gyurcsányisták, az MSZP-t tönkre lehet tenni, jó úton is jártok.


Várom az alternatív javaslatodat


A szocikat Gyurcsány fogja kinyírni. Gyurcsány viszont a választók 70-80%-nak szemében vállalhatatlan.


Ez rossz hír, mert az MSZP a legnormálisabb a ballibák között. Nála SOKKAL rosszabb a Külön Post Mortem és a Gyurcsányista Gágogás.


Ha ez így megy tovább 2018-ra nem lesz a fidesznek ellenfele. Az MSZP, Dk leamortizálja magát a megrögzött választóik pedig nem támogatnak másik pártokat


Nos, minden kedves baloldali olvasom el tudja dönteni, hogy kinek a magatartása a helyesebb. Kinek a társaihoz való viszonyulása visz minket közelebb a fideszváltáshoz.


Nekem szent meggyőződésem, hogy a béke bontó civakodó "szövetségesi" magatartást nem érdemes jutalmazni. Az MSZP baszogatása helyett, lehet a saját feladataitokat kellene elvégezni. Vagy ez a feladatotok?


Nem fogok érvelni, hogy az MSZP-nek miért nincs vége. Elég, ha megnézitek az időközi választási végeredményeket. A politikai teljesítményt szavazatokban mérik és nem blog posztokban.


Had hívjam fel a figyelmeteket, a veresegyházai időközire...  az nagyon jól sikerült!  ;)

 ui:

Jelzem, hogy ezen a blogon ez volt az első és az utolsó ilyen bejegyzés, Mi inkább Magyarország problémáról szeretünk írni. Mindenki gondolkozzon el ezen!


Videó: Így "szünteti" be a kormány az elektromos cigit

Az a történet gondolom meg van, hogy hogyan lett újraosztva a dohánypiac. Tudod a trafikmutyi. Nem is nagyon untatnálak Titeket a részletekkel, de arra emlékeztetek mindenkit, hogy a duma a dohányzás leszoktatás, illetve a rászokás megnehezítése volt.

Az is meg van, hogy tájékoztatót kellene adni a dohányboltban az eladónak a leszokásról? Vagy dohányzást leszoktató tájékoztatókat kellene elhelyezni?  Sőt! A trafikmutyiról szóló törvény 10/c §. alapján a Nemzeti Kereskedelmi Nzrt.-nak dohányzás leszoktató média kampányokat kellene csinálnia, pontosan hány ilyen is volt?

No, aztán most meg jött a hír, hogy az egyik legnépszerűbb dohányzásról leszoktató segédeszközt, most figyelj, dohányboltba lehet csak beszerezni ezután. Remek. Az anonim alkoholisták ezután meg  csak kocsmában tarthatnak foglalkozást és a drogfüggő fiatalokat meg elküldjük Hollandiába egy kúrára?

Nézd meg ezt a kisfilmet ebből minden  kiderül, hogyan szünteti be a kormány, gyakorlatilag Magyarországon az e-cigit:



A kormány riogat, hogy veszélyes az e-cigi meg nikotin van benne. Oké, mondjuk legyen. De, akkor miért nem a patikák hatáskörébe tette ennek az árusítását? Ja, mert az nem a haveroké??

Persze tiltakoznak  és korrektül tájékoztatnak az  e-dohányosok. Képviselőjüknek a Villanypára Egyesületnek két MSZP-s képviselő, Bangóné Borbély Ildikó és Heringes Anita biztosított nyilvánosságot egy sajtótájékoztató keretében. (itt nézheted meg)

Az egyesület képviselője elmondta, egy 60 oldalas dokumentumban cáfolták meg a kormány érveit, de természetesen nem érdekli a kormányt. Ennyit a párbeszédről.

Így marad a tiltakozás. Összetettek az e-cigisek egy e-petíciót, amit ha segíteni akarsz itt írhatsz alá.

Mondjuk szerintem is az elektromos cigaretta az egyik legjobb leszoktatási segédeszköz. Körülöttem, az ismerősi körömben többen is ennek köszönhetően szoktak le... de kinek az érdeke, hogy leszokjanak?

 

Update:

Az e-cigisektől jött a posztunkra egy info, hogy most hétfőn 2015. december 14-én tüntetést is szerveznek, Budapesten, a Kossuth téren, no de a részletek itt vannak!

 

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

 


Adóhivatal vs. mikulás: az adórendszer csődje?

A hír a következő. egy srác mikulás napján beöltözött mikulásnak elment egy családhoz, akik NAV ellenőrök voltak és mivel nem volt vállalkozói engedélye és nem adott számlát ezért megbüntették 200 ezer hufra.

alkalmi-munkavallaloi-konyv.jpg

.
Kettő dolgot szeretnék leszögezni: egy nem vagyok benne biztos, hogy nem kamu a történet, hiába a TV2 hozta, de a NAV már annyi ilyen kis üggyel foglalkozott, hogy el tudom hinni, sajnos. A másik nem vagyok adószakértő. A magyar adórendszer bonyolult, évről évre változik és egyre több bürokratikus aktus van benne.


No, de miért nem vagyok benne biztos, hogy a story nem kamu-e?


Először is bizonyos mértékig és bizonyos önálló tevékenységeket lehet vállalkozói engedély nélkül folytatni. A vállalkozói engedély kiváltásának az egyik legfontosabb kötelezettsége a rendszeres gazdasági haszonszerzés. A mikuláskoskodás az nagyon könnyen bizonyítható, hogy nem rendszeres.


Tehát, lehet önálló tevékenységet folytatni egyéni vállalkozói igazolvány nélkül is. De nem rugalmas a történet és be kell jelenteni. Ennek a részleteit itt írja le a NAV. ezen tájékoztatót elolvasva én úgy értelmezem, hogy nem kell adószámot igényelni a mikáláskoskodásra, tehát nem kell bejelenteni... Mondjuk erről az adó szakértők is vitatkoznak. De, ha nincs bejelentve, akkor  SZJA-nal  ezt szerintem be lehet vallani, de nem értek hozzá.


No, de miért gondolom, hogy a story nem kamu?


Mert a NAV képes volt rászállni a vaterásokra is. És két szék eladásáért 100 ezerre bírságolni.


Ez a magyar adórendszer csődje.


Egyszerűen van egy csomó olyan apróbb vállalkozási lehetőség, ami havi pár ezer forint hasznot hoz. De nyilván nem annyit, hogy megérje rá vállalkozói engedélyt kiváltani. Megérje T101 meg az ég tudja milyen kiadványokat kitölteni. Könyvelést vezetni, szerződést írni, számlát, külön bevallást, pecsétet, ksh-t meg az anyám kínját is értesíteni 5000 Ft-ért, amelyből szeretnék az államnak leadózni, ha tetszik fizetni 1000 forintot.


Így kettő dolog történhet


a.) így gaz adócsaló leszek és megcsinálom a tevékenységet, mert más értelmes választásom nincsen.
b.) nem csinálom meg a tevékenységet és nem lesz 5000 forintom, és nem pörgeti ez sem a gazdaságot.


Tehát ez nem életszerű és nem is elvárható. Aránytalan adminisztratív terhet ró az állampolgárokra. A helyzet az államnak sem érdeke, mert  szerintem sokan azt mondanák, ha nem lenne ennyire bürokratikus a dolog, hogy befizetem azt az 1000-t kit érdekel?

És az államnak ebből is lenne egy kis plusz bevétele, és nyilván minimális mértékben, de ez is pörgetné a gazdaságot. Olyan egyszerűen meg lehetne ezt oldani SZJA bevallásnál.


Persze, csendben jegyzem meg, hogy az MSZP kormány idején erre a helyzetre is volt egy megoldás. Talán emlékeztek  a kékkönyvre. Az ilyen alkalmi munkavégzést el lehetett abban rendezni egy adóbélyeg beragasztásával. Természetesen, ennél is lehetne egyszerűbb megoldás. De a Fidesz a kékkönyvet inkább eltörölte és nem csinált helyette semmit...

Szerintem érdemes végig gondolni, hogy ha már, a fideszes rokonoknak egyszerűbb lett NAV-ozni, lehet, hogy az ilyen kis összegű szolgáltatásból vagy eladásból származó bevételek leadózását is célszerű lenne egyszerűsíteni.


Egy sor az adóbevalláson: Nem rendszeres, vagy nem nagy összegű vállalkozói tevékenység, beiksz, beírod, hogy 5000 Ft 2015-ben és a 16 %-át elküldöd a NAV-nak. Vagy ez túl egyszerű lenne?

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


El kell utasítani a mini-Schengen ötletét

Európának nagyobb együttműködésre, nem pedig a szélsőségesek erősítésére van szüksége. A szabad Európa gondolata teremti meg a szabad nemzet államokat.

A holland kormány nemrég felvetette a gondolatot, hogy hozzanak létre egy úgynevezett mini-Schengent a Schengen-zónán belül, hogy megszabaduljanak az Európába érkező növekvő számú menekültek jelentette felelőségtől. Habár hivatalosan nem nyújtották be a javaslatot az Európai Bizottsághoz, mi a Societasban  úgy gondoljuk, hogy még az ötlet felvetése is rendkívül káros.

mini-schengen-ujszo_0.jpg

A mini-Schengen Belgium, Luxemburg, Hollandia, Németország, és Ausztria alkotná. Így Magyarország ismét el lenne vágva nyugat Európától. Az Eu tagságunkkal mehetnénk útlevél nélkül, Szlovákia meg Szlovénia irányába. Tehát az a javaslat nem más, mint egy modernkori vasfüggöny.

Ausztria gazdaságára nézve is káros lenne. Ahogy a Szlovák-Magyar határ mentén, úgy az Osztrák-Magyar hatán mentén is beindult az ingázás. Valaki Ausztriába dolgozik, valaki Magyarországra jön fogorvoshoz. Ezt, a mindenki számára kedvező együttműködést is tönkreteheti ez a javaslat.

De nem csak arról van szó, hogy fél Nyugat-Magyarország Ausztriában dolgozik, hanem arról is, hogy a nyitott határok fellendítették a gazdaságot. Osztrák és Magyar vállalkozások találtak partnerséget és együttműködést.

Tehet ez egy ártalmas elképzelés, amelyek értelemszerűen nem csak a jelenlegi Schengen-zóna átrajzolását eredményezné, hanem további, a tagállamok közti megosztottságot növelő intézkedésekhez vezetne... és az már nem az az EU lenne, amibe Mi beléptünk. 

Reméljük, hogy az európai kormányok nem felejtik, hogy a Schengeni Megállapodás az Európai Unió egyik legnagyobb vívmánya. Az emberek szabad mozgáshoz való joga az európai egység legláthatóbb megnyilvánulása. Főleg napjainkban az alapvető értékeink megvédésére kellene koncentrálnunk, ahelyett, hogy lerombolnánk azokat. A kontraproduktív intézkedések, az európai államok közötti mélyülő nézetkülönbségek valamint az egyre növekvő dezintegráció az EU megszületése előtti időkre emlékeztetnének... Akkor meg minek teccetek EU-t csinálni ugye?

Az Eunak is meg kell értenie, azt amit mi magyar ellenzék, baloldali fiatalok tudunk, hogy a fizika törvényei szerint a keleti szél az nyugatra viszi a hajót, de nem ütközhet ott jéghegynek. A mini-Schengen egy jéghegy.

Fel kellene ismerni, hogy az irány soha nem vissza, hanem előre! Fel kelleni ismerni a kormányoknak a történelmi felelősségüket és, hogy a valós értékeinket kellene megvédeniük, melyekért oly sokáig küzdöttünk. A ’mini-Schengenhez’ hasonló javaslatok, csak a szélsőségesek érdekeit szolgálják és ebből Európa egyszer már nem kért!

Jó lenne ha az európai kormányok befejeznék az egymásra mutogatást és el kezdenék közösen megoldani az EU előtt álló feladatokat. A monológtól pedig a párbeszéd felé kelen el mozdulni! Az Eu célja az, hogy Európát integrálja és ne megossza! A mini-Schengen megoszt és nem összeköt.

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


Ezért nem lehet ma Magyarországon népszavazást tartani

Mielőtt a címben foglalt véleményemet részletesen kifejtem fontosnak gondolom megválaszolni azt a kérdést, hogy mi is az a népszavazás?

A választó polgárok akaratának közvetlen érvényesülése, a közhatalom önkényével szemben betölti a fékek és az ellensúlyok legjelentősebb szerepét- definiálta Körösényi András. Ezt azért fontos tisztázni, hogy tudjuk mi is az amit gyakorlatilag nem lehet ma Magyarországon.

lead_370.jpg

Svájcot szokták a népszavazások országának mondani, de a legtöbb országban vannak olyan kérdések melyekben illik népszavazást tartani. Ilyen egy új alkotmány pl. Természetesen nálunk nem volt erről sem ilyen döntési lehetőség.Az állampolgári kezdeményezésre indult népszavazások általánosan egy nagy nemzeti ügy, vagy az emberek hétköznapjait lényegesen befolyásoló kérdésekben érdemes kezdeményezni.

Jogilag természetesen lehet Magyarországon népszavazást elérni. Látszólag egyszerű is. De más az elmélet, meg más a gyakorlat.

A Magyar Népköztársaságban is alkotmányban biztosított jog volt az egyesülési jog. De arról épp a Fidesz-fiúk tudnának sokat mesélni, hogy ezzel joggal, hogy lehetett élni, vagy épp nem élni? Milyen adminisztratív akadályokat gördített eléjük az államhatalom, amikor megpróbáltak ezzel élni.  

Tehát, nem elég egy jog ha azzal gyakorlatban nem lehet mit kezdeni, mert olyan mértékű az adminisztratív és bürokratikus akadály, vagy az intézmények pártkötödéssel bírnak.

Persze, Manci néni Keresztbebőfalváról kezdeményezhet népszavazást. Az államhatalmi szervek át is engednék, mert pontosan tudják, hogy a legdurvább adminisztratív szűrőn a 200 ezer aláírás összegyűjtésén nem tudna megfelelni.

Szerintem szükséges ez a 200 ezres szűrő, bár annak ellenére mondom ezt, hogy tudom, hogy csupán pár szervezetnek van olyan hálózata, amelyik a valóságban is képes ezt a mennyiséget összegyűjteni, Manci néni nem az.

Ilyen szervezet egész biztos az MSZP. Így, ha az MSZP kezdeményez egy falsúlyos kérdésben népszavazást, akkor jönnek az egyéb adminisztratív trükközések.  (Ki érkezett előbb? Lent pecsételt, fent pecsételt? Aláírta, nem írta alá? stb.)

Persze, ha az MSZP az Orgonabokrok permetezéséről szóló törvényről szeretne népszavazást tartani, akkor egész biztos nem lenne adminisztratív akadály, hanem arról tudna tartani. Pont úgy, mint a Magyar Népköztársaságban, hogy horgász egyesület lehet ugyanazon törvények alapján, de ellenzéki társadalmi szervezet valahogy soha nem tud törvényesen megalakulni...

Magyarul, a véleményem szerint a népszavazás tartása Ma Magyarországon azon múlik, hogy a hatalom gyakorlók megengedik-e. Nyilván számukra kényes kérdésben nem engedik meg. (egy olyan szervezetnek, lásd MSZP, amelyik képes is 200 ezer aláírást összeszedni).

Így már érthető, hogy hogy nem tudja az MSZP a vasárnapi zárva tartásról szóló kezdeményezést átvinni. Vagy a termő föld eladásokról. Ezek kényes kérdések. De egy kamarai tagságról, simán tudtak volna népszavazni az emberek. (ami, azért nem olyan kényes kérdés)

Persze az Olimpiáról sem lehet népszavazni. De az más. Egy picit érdemes az úgynevezett helyi népszavazások nem tarthatóságáról is beszélni. A legtöbb nagyvárosban vagy kerületben igazából lehetetlen népszavazást tartani. Egy helyi rendeletekben szabályozott itt az aláírás számok mennyisége.  Egy átlagos fővárosi kerületben ez több mint 10 ezer aláírást jelent. Egy önkormányzati választáson egy polgármester 50%-os győzelemmel kap kb 8 ezer szavazatot. Tehát több aláírás kell egy helyi népszavazáshoz, mint amennyi szavazattal le lehet váltani egy polgármestert.

Ezt a brutális adminisztratív szűrőt lehetetlen megugrani, így helyi népszavazást meg ezért nem lehet tartani...

Összességében, azt tisztázzuk nem az MSZP-vel babrálnak ki, hogy nem lehet népszavazni, hanem a ---Körösényi -definíció alapján- a Te egyik jogod van korlátozva: nem mondhatod el a hatalomnak a véleményed számára kellemetlen kérdésekben.

Érdemesen azon gondolkozni -mi a Societasban is ezt tesszük- hogy ezen a tarthatatlan helyzeten, hogy lehet úgy változtatni, hogy a népszavazási joggal ismét lehessen élni és ne mindenkori hatalom döntsön arról, hogy milyen kérdésekben.

 


Szavazz, hogy melyik a legjobb kormánykritikus zene!

Nem is olyan régen a pre-youtube előtti sötét internetes középkorban is voltak videók az interneten. Nagyon vicces volt ezeknek az elérése. Általában valami.fw.hu vagy valami. extra.hu oldalon lehetett lőni ilyeneket. Szigorúan mpg, avi, wmv fájlformátumban. Viszonylag gyorsan, 10 perc alatt lent is volt a kis 2 perces videó. A kiváló Widows Madia Player le is játszotta őket, feltéve ha volt megfelelő cokdeked telepítve :))

Ebben az időszakban is voltak, kormánykritikus videók és zenék a neten. Az igazi áttörést -nem csak ennek a műfajnak- a Youtube jelentette. Persze,  meg a technikai fejlődés is jól jött... Mindenesetre ma ott tart a dolog, hogy viszonylag könnyen lehet ilyen videókat készíteni.

Be is indultak a kormánykritikus zenegyárosok. Ma több tucat ilyen zenét lehet elérni. Valaki csak egy slágeres előadóművész, de van aki már több "lemeznyi" ilyen művel büszkélkedhet. A Societas rendre teret is ad facebook oldalán egy-egy ilyen új számnak. Most azonban arra gondoltunk, hogy egy blog szavazás keretében derüljön ki, hogy nektek melyik a kedvenc kormánykritikus zeneszámotok!

1.) Apa zenél- Baszodjál meg KDNP!

A vasárnapi boltzár örömhíre ihlette meg a névtelenségbe burkolózó szerzőt. A legjobb duma amit, talán az Indexen olvastam ezzel a számmal kapcsolatban: hogy lehet egy ilyen szép szám ilyen trágár? Készült egy szoft verzió is, Barátom a KDNP! címen.



2.) Pál Józsi- A jobboldal összetartozásának dala (trafikdal)

Pál Józsi nagyon komoly. Rengeteg dala van és külön értékelendő, hogy saját maga énekel mindegyik videón. Most a blog szavazásban az első zenéjét tesszük be, mely a Összetartozás Dalának a paródiája. Youtube nézettséget tekintve nem ez a legnépszerűbb zenéje, hanem a Tesco dal, de nekünk ez jobban tetszik. Egyébként csatornáján van legalább 20 másik zeneszám is.



3.) WNTS - Köszmédia

WNTS csapata a legújabb versenyző a kormánykritikus zenegyárosok táborában. Az első -de reméljük nem az utolsó- zenéjük nincsen 2 hete hogy felkerült a videómegosztókra. A mások által is sokat kritizált közmédia működését öntik dalba. Akkor, amikor. Olyan, amilyen! :))



4.) Puszi Együttes - Mit Loptál Ma Kolbász Viktor?

Polkorekten a zenész azt vélelmezi, hogy van kormányzati korrupció és büntetést kér azoknak, akik a vélelmezett tettet elkövetik. A Puszi Együttes nem csak kormánykritikus zenékkel nyomul, de van egy másik ilyen számuk is: a Pedagógus életpálya címen.



5.) Terék Zsolt-Matolcsy Ezüst Hajója

Ez a remek szám a Matolcsizmus  eszmerendszerét mutatja be. Annyira szárnyaltunk, hogy György MNB élére került. Azóta a monetáris politikánkban hódit a Matolcsizmus :)


6.) Kozmosz-N. E. R. (Schmitt Pál köszöntése)

A Kozmosz nyitotta meg a 2010-es választások után a kormánykritikus zenei műfajt. Talán már nem is emlékszünk a NER-e meg a NENYI-re, amit ki kellet függeszteni minden közintézményben. No, ennek a csodás rendszernek lett elnöke Schmitt Pál. A Kozmosz meg köszöntöttel ezzel a zeneszámmal. Az együttes közben befutott. Újabb számaiból kiderül, hogy valójában egy rendszerkritikus csapat. Komoly és elgondolkodtató kritikákat fogalmaznak meg, társadalomról, közéletről, államról és politikáról.



Most Te jössz! Szavazz, hogy neked melyik a kedvenc kormánykritikus zeneszámod?

 

 

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


Bemutatjuk Magyarország 3 legszegényebb járását

2013 óta vannak Magyarországon ismét járások. Ez a közigazgatási egység nem előzmény nélküli, hiszen korábban kistérség néven futott. 2013-ban 175 kistérség volt, így talán nem meglepő, hogy 175 járás jött létre. A járási rendszer kialakításakor csak részben használták a kormány kommunikációban gyakran használt  "történelmi előzményeket" hiszen a járások megszűnésekor 83 volt belőlük.

4.jpg

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak azonban a járások. A kormány nem csak létrehozta ezt az egységet de igen fajsúlyos feladatokat is kapott. Évről-évre egyre több hatáskör és feladat került át a választott önkormányzatoktól a kinevezett járásokhoz. Meg van ennek is a maga bája, hogy nem a polgármesterek és választott képviselők dönthetnek...

19, igen fontos feladat van náluk. A járások hatásköre lett  többek között a  gyámügy, az okmányiroda, vízügy, állattartás, kereskedelem és oktatással kapcsolatos feladatok jelentős része. Talán az egyik, a szociális szakmát megosztó döntés, hogy a szociális ágazat, tehát a segélyezés is átkerült a járásokhoz. Így különösen fontosnak gondoljuk, felhívni a figyelmet a legszegényebb járásokra.

Az MSZP kormány idején létezett egy program a "47 leghátrányosabb helyzetű kistérség" felzárkóztatására és a regionális különbségek csökkentésére. Azt, hogy az a program működött-e talán az mutatja a legjobban, hogy jó pár akkori hátrányos helyzetű kistérség kikerült ebből a  státuszból, de mára kerültek be újabbak...

Arról, hogy a mostani kormány alatt van-e ilyen felzárkóztatási terv nem hallani. De a Societas összeállította a legszegényebb járások listáját. Ebben a posztban a 3 legszegényebb járást mutatjuk be.

Nem az ózdi ...

A rangsor kialakításának legfőbb szempontja az volt, hogy az adott járásban mennyiből élnek az ott élők, tehát az egy főre eső fizetés. Ez alapján elmondható, hogy a legjobb helyzetben a fővárosi járások vannak, de a Pest megyei járások is szépen prosperálnak. A kisvárosi járások közül, talán nem meglepő a paksi és a tiszaújvárosi van a legjobban teljesítők között.

Bár Ózd vált a városi értelmiség szemében a krízis egyik fő központjává, a járási statisztikák alapján elmondható, hogy az átlagfizetés messze nem az Ózdi járásban a legrosszabb, sőt a rangsor középrészén helyezkedik el. Meglepő, de pl. (a korábban egyáltalán nem krízis térségnek számító)  Sümegi járásban rosszabbak e tekintetben a kilátások, mint Ózdon...

Szóval, íme a három legszegényebb járás:

3. Baktalórántházai járás

A Baktalórántházai járás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kellős közepén található. 12 település tartozik hozzá, melyből  a legnagyobb Baktalórántháza 4037 fővel. A járásban 20% a munkanélküliség, akinek van munkája az itt egy picit több mint 65.500 forint havi átlagos jövedelemre  számíthat.

2. Sellyei járás

A Baranya megyében található ormánsági járás hátrányos helyzete ismert a közvélemény előtt is. Magyarország legritkábban lakott járása ez. A járáshoz 38 település tartozik. A Baktalórántházai járáshoz képest komoly hátrány az, hogy míg az előbbinél mindegyik településen van iskola és óvoda, a Sellyei járásban a települések 26% -a rendelkezik óvodával és iskolával csupán 23%-uk.  Magasabb a munkakeresők aránya is, 22,4%. Az itt élő munkavállalók havi fixe egy picit több mint átlagosan havi 65.300 forint.

1. Cigándi járás

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az ukrán határ mellett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határában található a Cigándi járás. 15 település tartozik hozzá, melyek 2/3-án van iskola is és óvoda is. A munkakeresők aránya itt is meghaladja a 20 százalékot, egész pontosan: 21,1%. Az országban a munkavállalók a Cigándi járásban számíthatnak a legalacsonyabb jövedelemre, itt még havi 65 sincs meg. Egy átlag fizetés itt 63 500 forint felett van egy picivel.

Az ország leggazdagabb járása és az ország három legszegényebb járása között közel 3x-os a fizetéskülönbség.

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


Magyarországon rosszabb a fiatalok helyzete, mint Romániában

Az, hogy Szlovákia már réges-rég elhagyta Magyarországot nem újdonság. Sőt, a jó tót atyafiak fővárosi régiója, Pozsony Bécset is maga mögé utasítja a statisztikában. Vagy a Csehország fővárosi régiója jobban prosperál, mint Stockholm. Közben Budapest és Magyarország a rangsorok végére kezd lecsúszni.

Egyes elemzők folyamatosan jelzik, hogy már-már Románia is kezd minket lehagyni. Románia. Jó. Az hagyján. De, hogy szegénységi mutatóban?? Érted, szegénységi mutatóba lenyom minket Románia. Az szép.

Mindenki nyugodjon meg, a magyar reformok működnek, és csak és kizárólag a fiatalok szegénységi mutatójában előztek be minket. Romániában könnyebb fiatalnak lenni.

dolgozoi_szegenyseg_fiatalok.jpg

Az EUROStat adatai alapján a NOL készítette a fenti infografikát. Melyről leolvasható, hogy a teljes lakosság tekintetében még nem előzött meg minket Románia, de közel járunk. Amiben jobban állunk az, az időskori szegénység. Bár ha az EU átlaghoz viszonyítunk és nem Romániához, akkor ott is egy közel 10 százalékpont a lemaradás. De, bezzeg Szlovákiában jobb idősnek lenni, mint Magyarországon, mert még az EU átlagot (!!) is verik.

Ami viszont hiper gáz, az a pályaválasztók, a 18 éven aluliak szegénységi rátája. Itt előz be minket Románia. Magyarország az EU átlagtól 30 százalékponttal van elmaradva. Nagyon nagy probléma ez.

Oké, de miért is nagy gond ez?

Hát nem azért, mert nincs pénzük a skacoknak fesztiválra járni vagy bulizni. Jó, az se jó, de nyilván nem ez a fő indok. Röviden és tömören: mert ez konzerválja a társadalmi és regionális különbségeket és versenyhátrányt eredményez a generációk között. Na most akkor ezt magyarul.

Ha tetszik, ha nem, ahhoz, hogy valaki tovább tudjon tanulni nem csak tehetség kell, hanem  pénz is. Az ifjúsági kutatások alátámasztják ezt az állítást. Egy szegényebb család gyermeke rosszabb eséllyel kerül be egyetemre. De ahol a legdurvább továbbtanulási esélyhátrányt jelenti a szegénység, az a kisvárosi és falusias környezetben élő fiatalok köre. Logikus ez, hiszen falun és a kisvárosok zömében nincsen egyetem. Így az onnan továbbtanulni vágyóknak meg kell oldani a koleszt (ha jut, ha nem az albérletet) és a kajálást is pluszban. Az ingázás is nyilván plusz pénzbe kerül, de a magyar tömegközlekedési viszonyokat ismerve ez sok esetben megoldhatatlan. Becslések szerint ez alsó hangon egy havi 50-es plusz költség.

De ne csak, az egyetemi világra gondoljunk. A falvakban nem csak egyetem nincsen, hanem középiskola sem... Ha valaki OKJ-t szeretne tanulni, annak is irány a város. Az iskolai végzettség hiánya, milyen versenyhátrányt eredményez, azt gondolom nem kell ecsetelnem?

Persze, más mutatókra is kihat ez. Nyilván nem véletlen, hogy olyan sok középiskolás gondolja, azt hogy külföldön fog élni. Az is logikus, hogy későbbre tolódhat a munkába állás, de ami biztos tolódik az az első gyermek vállalás.

Az EU átlag érti ezt, hogy a jövő a versenyképes fiatalok és rájuk kell építeni. Legalább is a statisztikák ezt mutatják.

A problémát kezelni kell. De nyilván nem lehet csak a szociális hálón keresztül ezt megtenni. A családok feltőkésítésével, magyarul az MSZP által javasolt fizetésemelés is javíthatná ezt a helyzetet.

De az biztos, hogy olyan megoldás nincsen, amit a Fidesz tesz, hogy szűkíti a szociális kiadásokat, de a fizetések nem emelkednek, sőt bizonyos szempontból még el is inflálódnak...

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


Szükség van-e fizetésemelésre?

Az MSZP a véleményvezérek körében kezd olyan lenni, mint a nyuszika abban a bizonyos viccben. Ha sapka van rajta az a baj, ha nincs az a baj. Fidesz-bérencezik, majd  számon kérik, hogy miért áll mindig szemben a Fidesszel? Anyagi csődről beszélnek, de állítólag áll náluk a pénz.  Az MSZP eltűnését vizionálják, közben megnyert időközi választások sorában, egy jobbos választókerületi buktát is számon kérnek: itt miért nem nyertetek?

Szóval, Ilyen légkörben fogalmazta meg az MSZP a fizetésemelési koncepcióját. Mivel tök mindegy mit mond a párt: naná, hogy szét szedték a véleményvezérek. De a jelek arra mutatnak, hogy az elképzeléssel az MSZP még sem maradt egyedül. Legutóbb épp az ELTE-BTK-sok jelezték, hogy ez azért nem lenne hülyeség. Talán az első indulati hullámok már lecsengtek és lehet erről a javaslatról beszélni.

12520-fizetes.jpg


Fel kell tenni a kérdést, valóban szükség van-e fizetésemelésre?


Populista a javaslat és az állam csődbe megy bele. Ez az egy mondat az, mellyel végig gondolás nélkül söprik le az MSZP követelését.


Tegyük fel másképp ezt a kérdést. Például - csak, hogy ne legyek populista- egy nyugat magyarországi járás KSH adatait néztem meg és nem egy borsodiét. A Tapolcai járásban egy havi átlag kereset 80 ezer forint. Egy Balaton parti bortermelő vidék ez. Tehát az adottságai még nem is a legrosszabbak. És, hogy a populizmust elkerüljem ismét - mert az nagyon rossz dolog- nem azt a kérdést teszem fel, hogy meg lehet-e élni 80 ezer forintból, hanem azt, hogy milyen életszínvonalon lehet megélni 80 ezer forintból?

Itt jelzem, hogy ezt a kérdést csupán azok kezdik el relativizálni, akik nem 80 ezer forintból élnek. Egy 160+-os fizetés felett, tényleg populista dolog a fizetésemelésre gondolni. Csendben jegyzem meg, becslések alapján 3 és 4 millió fő közé esik azon polgárok száma, akik e körüli vagy ennél kevesebb havi fixből élnek.


A másik ellenérvet is vizsgáljuk meg egy picit, hogy a fizetésemelés veszélyezteti az állam működését, csődbe megy. Oké, bro. Mert az nem veszélyezteti az állam működését, hogy nincs orvos, nővér, rendőr, tanár, dajka, közszolga, tűzoltó, börtönőr, masiniszta, postás, szocmunkás, mentős, stb? Hogy ezen szakmákban brutális mértékű a pályaelhagyás? Ország szerte betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek vannak. A kórházakban kevés a nővér, az iskolákban a tanár, a kapitányságokon a rendőr. Csodálkozunk, hogy egy budapesti postásnak nem csábító menni 68-é? 90-é rendőrnek? 79-é kormánytisztviselőnek?  És most nem a közmunkás 47 ezer forintjáról beszélek.

WP_20150706_19_09_40_Pro.mp4

 

Szerző: Attila Molnár, 2015. július 6.




Mondjuk már, ki hogy az MSZP által feszegetett probléma valós. Tényleg gond az alacsony fizetés.


Amit nem csak a szegénységi ráta mutat. Mutatja a betöltetlen álláshelyek, mutatja a külföldre elmenő 500 ezer ember és mutatja az a groteszk jelenség, hogy az iskolakezdésre a családoknak hitelt kell felvenniük. Nem tartós fogyasztási cikk vásárlásához, nem autó vagy lakáshoz, hanem egy iskolakezdéshez.


Szerintem a normális minimális életszínvonal, hogy az emberek nem éheznek és tudnak legalább a héten egyszer -kétszer  húst is enni. Havonta egy-kettőször el tud menni a család egy színházba, moziba vagy étterembe. Ki tudják fizetni a rezsit. Fent tudnak tartani egy autót és/vagy meg tudják venni a bérletet. Nem csak turkálóból tudják megoldani a ruházkodást. Ha tönkre megy a hűtő nem csak THM 300%-os megoldással tudják lecserélni. Legalább egy hétvégére el tudnak menni belföldön nyaralni. S havi 5000 forintot félre tudnak tenni. Amit leírtam az nem egy osztrák életszínvonal és nem is egy luxus. Most mindenki számolja ki, hogy erre elég-e havi 80?

 

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

 

 


Ha egy terrorista be szeretne jönni az EU-ba, be fog jönni!?

Miután betiltottuk a menekülteket és felépítettük a kerítés mellé az 5 méter magas betonfalat és az 500 méter széles vizesárkot éhes piranjákkal, nyugodtan dőlhettünk hátra hogy biztonságban vagyunk. Mindaddig tartott ez a csodálatos nemzetegyesítő-érzés, míg nem az egyik biztonság politikai szakértő, egy esti TV műsorban ki nem mondta a hasító igazságot: mindenki nyugodjon meg, ha egy terrorista be szeretne jutni az EU-ba, az be fog.

Nagy igazság ez. És be kell látnunk, hogy milyen komoly kockázatot hordoz magában az emberek szabad mozgása. Végig kell gondolnunk- a biztonságunk érdekében- hogy nem -e lenne célszerű újra bevezetni a röghöz kötést, a kijárási és lakhely elhagyási tilalmat.

kijarasi_tilalom.jpg

Közismert tény, hogy a terroristák tömegrendezvényekre támadnak. Nos, a mai világban már semmi sem indokolja a tömegrendezvények tartását. Aki zenét szeretne hallgatni, annak nem kell koncertre menni, hallgasson Youtubeon, az sokkal biztonságosabb. A modern világunkban a sporteseményeket közvetíti a TV, így a meccsre járás elavult és kockázatos intézményére sincs szükség.  Tüntetéseket sem kell szervezni, hiszen támogatásunkat vagy tiltakozásunkat egy Facebook oldal likeolásával kifejezhetjük, ezzel le is van tudva demokratikus kiállásunk.

Persze maradnak még a munkavégzésre használt irodaházak és gyárcsarnokok mint potenciális célpontok. Jó hír, hogy ezek is teljes egészében felszámolhatóak. Ma már könnyen lehet otthon is dolgozni. Bár egy atomerőmű otthoni működtetése is megoldható lenne távvezérléssel, de a számítógépes rendszerek időnkénti  instabilitása miatt ezt célszerű inkább a katonaságra bízni.

A fenti indokolt intézkedések meghozatala után  félő, hogy a terrorizmus az internetre tevődik át. És maguktól felrobbanó IP-gáztűzhelyek, IP-bojlerek és IP-TV betiltása is indokolt lenne.

A költöző madarakra szerelt bombák elleni intézkedéseket egyenlőre a zöldek hevesen támadják, de mindenki nyugodjon meg, lesz arra is megoldás. Be kell tiltani őket.

De azért itt szögezzük le, hogy sajnos, vannak olyan renitens, főként baloldali, vélhetőleg MSZP-s állampolgárok, akik ezeknek a fontos és arányos intézkedések szükségességét nem hajlandóak belátni.

Olyan nevetséges érveket hoznak fel, hogy a terrorizmus elleni harcban nem lehet a biztonságra hivatkozva végtelenségig fokozni az állampolgárok szabadságát korlátozó intézkedéseket, meg hogy 50 éve harcolunk így a terrorizmus ellen -szerintük- eredménytelenül... Nos ők, a nemzetünk ellenségei és nem védői, akik hazánkat odadobják az idegen érdekeknek. Egyébként nem lenne hülyeség őket is betiltani.

1918_mezotur_h_348_12.jpg

 Sajnálatos, hogy idővel mindig enyhülnek ezek a fontos biztonsági intézkedések, mert az állampolgárok nem tartják be ezeket, azt hiszik enyhült a terror veszély is. Zúg koncerteket szerveznek és zúg foci meccsekre járnak, utána meg bögrecsárdában mulatnak. Persze ezt kiszagolják a terroristák és ott csapnak le rájuk. Lehet az lenne a célravezető, ha mindenkit bezárnánk a lakásába...

A történet egy fiktív, nem is olyan távoli jövőben zajlik. A valósággal való egyezés csupán a véletlen műve. A poszt író mélyen elítéli a terrorizmust, de az arra adott rendpárti (nem) megoldást is.

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


A józan ész hiánya avagy kell mint egy falat kenyét...

Megráztak a Franciaországból érkező hírek a terrortámadásról. A hírekkel egy időben újabb bődületes baromságokat okádtak ki magukból azemberek. Az elmúlt időszak alapján megpróbálom összegezni, hogy mit halhattunk meg az asztal 2 széléről.

12249905_916607748416629_7501246668863345764_n.png

Úgy tudom a jobberektől, hogy az iszlám az emberiség utolsó bölcsője. A liberálisok egy nagy közös eszme alatt gyülekeznek, amely nem más, mint a nemzetközi zsidó tőke. Tudva levő, hogy a hazai baloldal genetikailag olyan, hogy ráront a saját nemzetére. A baloldali az meg olyan, hogy nem szereti a magyart, mert magyar. Soros György Norvég hallkonzervekben csempészi hazánkba a zsidó aranyát, amiből a belső ellenállást finanszíroz. A muszlim menekült áradatot Amerika küldte ránk. Orbán Viktor megvédte Magyarországot, mert a magyar emberek így döntöttek, megmentené ő Európát is csak hát őt hülyének nézik őt, mert keresztény. Az arabok szabadság harcosok, akik az Izraeli agresszió ellen lépnek fel.

A liberósoktól úgy tudom, hogy aki nem akarja befogadni a menekülteket az nem demokrata. Aki esetleg keresztény Európát emleget az már kirekesztő. Most az arabokat nagyon szeretjük, és aki nem szereti őket az fasiszta. Az arabokkal lehet viccelni, hogy terroristák kivéve, ha országunkba akarnak jönni. Aki bármely megoldást keres a menekült kérdésre, ami nem abból áll, hogy 3 gyerek 3 szoba 3 menekült az emeleten az kivételesen (legyen, most mondjuk) rasszista.

Összegzésként, ha a fenti 2 szélsőségre hallgatva próbálnám meg az igazságot keresni, akkor a következőre jutnék nagyon röviden.

Szóval vannak az arabok, akik az emberiség utolsó bölcsője, de ők nem jó fejek annyira, mert ide akarnak jönni és muszlimkodni szeretnének. De az arabokat még is szeretjük, ha Zsidók ellen hajtanak végre terrortámadást. Vannak magyarok, akik szeretik a magyarokat, mert magyarok. Vannak magyarok, akik nem is magyarok, ők annyira nem szeretik a magyarokat, mert magyarok.

De, hogy látom én az elmúlt hónapok eseményeit? Gyilkos gazemberek ártatlanokat gyilkolnak az Iszlám állam területén. Emberek százezrei elindultak családjukkal, hogy ne haljanak meg. Eközben Brüsszel töketlenkedik és lassan kipukkad. Közben akaratukon kívül párt aktivistákat kreál a menekültekből. Ne hagyjuk mandátum gyáros „hivatalnokok” egy pecséttel döntsék el rólunk, hogy magyarok vagyunk-e vagy demokraták?

Fejet hajtok a párizsi áldozatok emléke előtt.

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

· 1 trackback


Vélemény: Röszke a józan ész határán

Ahogy olvasgatom a híreket, már szinte kezdem magam szarul érezni, hogy mikor haza megyek nincsen egy menekült család se a konyhámban, nem úgy, mint Gyurcsánynak. Ahogy olvasgatom, a híreket kezdem magam szarul, érezni, hogy még nem volt meg az 1984 című könyvből jól ismert gyűlölet fél órám, hogy köpködjem a menekülteket (vagy legalább egy őket ábrázoló képet).

 12029038_10204787456356739_850547894_n.jpg

 

Ahogy olvasgatom, a híreket szörnyen magányosnak érzem magam, hisz nem igen tapasztalom bennük a józan észt, csupán szaros lufikat látok melyek, ha kipukkadnak, remélem, a képernyőn keresztül sem leszek szaros. A menekültekhez való hozzáállásotok drága „liberális” és „konzervatív” barátaim leginkább megmutatta, hogy miért és mennyire szélsőséges a mai hazai közélet.


Furcsa volt számomra az amikor a jobboldaliak, hirtelen elkezdtek aggódni a budapesti hajléktalanokért. Kérdezem én, hogy hol voltatok mikor Kocsis Máté elkezdte a hajléktalanok módszeres üldözését?


Furcsa volt számomra mikor liberálisok hirtelen keresztényi hittételekkel kezdtek érvelni a jobboldaliaknak, hogy miért kell szolidárisnak lenni és humánusnak lenni a menekültekkel. Kérdezem én, hogy hogyan lehet, hogy minket, baloldaliakat lesajnáló módon avíttnak, kommunistának hordotok el, amikor felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy Budapesten kívül is van élet, és vidék Magyarországa az éhen döglés szélén áll?


A jobboldali „magyartalansággal” vádolja a másikat, aki nem úgy gondolkodik, ahogy neki tetszik, a liberális fasisztázz egyet jó ízűen. Túlkompenzáltok, kapkodtok és féltek. Kompenzáltok, mert érzitek, hogy nem vagytok életszagúak, féltek, mert nem akarjátok, vagy nem látjátok a mától a holnapot. Mindig akkor vagytok a leghangosabbak, mikor leginkább a halk józanésznek kellene az úrnak lenni.

kep.jpg


 „Itt úgy sem jutsz át” Bayer Zsolt, aki a legelvetemültebb Orbán imádókkal tüntet a Magyar Narancs szerkesztősége előtt, tiltakozván az Orbáni címlap ellen, amely Hitlerként próbálja Viktorunkat ábrázolni épp oly szélsőséges, mint maga a címlap. Gréczy Zsolt, aki a rózsaszín ködtől ámultan, konferálja fel Gyurcsány Ferencet, aki most bárkit és bármennyi embert befogadna, azzal a különbséggel, hogy most elfelejt terroristázni és románozni egy jóízűt. Juhász Péter pedig érezvén a társadalmi nyomást gecizik egy jó ízűt. A Jobbikosok meg híznak, dagadnak örömükben, százalékjelek csillognak a szemükben, hogy mennyivel fognak nőni e sok faszkodás láttán, s diadalittasságukban még a Himnuszt is elfejtik énekelni.


Köszönet azon keveseknek, akik csendben tették a dolgukat, akik ugyan nem fogadtak be giccsesen menekülteket a házukba, köszönet a rend őreinek, akik ember feletti munkával teszik a dolgukat a határon.
Hol van az igazság? Hol van a józanész? Hol van a humánum? Nem látjuk, nem halljuk, vagy érezzük, nem merjük, nem tudjuk megfogalmazni. Európa határait meg kell védeni, de ettől még nem leszünk fasiszták. A menekültekkel humánusnak kell lenni, ettől még nem leszünk hazaárulók.


Sajnos az igazság és a józanész, valahol ott lapul a giccses nagy magyar parittyák, és a Budapest térkép alatt…

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

 


5 ügy, ami miatt a Jobbiknak és a holdudvarának nincs keresnivalója a közéletben

Igazat megvallva én nagyon nehezen tudok különbséget tenni a Jobbik és a Fidesz között, mert ugyanaz a jobboldali mentalitás tapasztalható.  Ami, arról szól, hogy magukat nemzetinek mondják és ezzel fel is hatalmazzák magukat, hogy nekik mindent lehet...

Én mindig csak csodálkozom azokon, aki a Jobbiktól várják a csodát. A Jobbik egy jobboldali párt, ugyanaz mint a Fidesz. Egy helyen - ha tetszik, egy polgári körben- tanulták a politikát. Mitől is csinálnák ez másképp?

Hiába na, a Jobbik és holdudvara ugyanaz, ami volt. Színjátékuk a mérsékelt erőről, épp annyira volt hiteles, mint amikor anya és apa összevesznek és a gyermek előtt eljátsszák, hogy minden rendben.

Összegyűjtöttünk az elmúlt pár hónapból 5 olyan ügyet, mely ennek a gondolkodásmódnak a lecsapódása, de egyszerűen vállalhatatlan. Nézzük:

1.) Gyermeket felrúgó Jobbik TV-s N1TV-s riporter

Nem kis nemzetközi megvetést kapott a megmozdulása miatt a Jobbikhoz közeli N1 TV riporternője aki, belerúgott egy menekült kislányba. Aztán csakhamar kiderült, hogy egy gyermekes apát is felrúgott. Külön slusszpoén, hogy ezt a TV-t az a Kisberk Szabolcs vezeti, aki azután mondott fel a HírTV-nél, hogy hitesküt tett Orbán Viktor mellett. Az ocsmány viselkedés elítélésére létrejött egy Facebook oldal is.   Persze akadtak olyan jobbikosok, akik szerették volna kommentekben kimosdatni László Petrát, de végül inkább kirúgták őt...
 safe_image.jpg

A fotón az látszik, ahogy László Petra felrúgja a 8 éves kislányt

A jelenet videón

 

 

Itt pedig az látszik, hogy egy apát felrúg gyermekével...

 

2.) Jobbik Ifjak, akik nem tudják elénekelni a Himnuszt

Ezt a csodás jelentett mi rögzítettük. Vicces, hogy kimennek a Keletihez nagymagyarkodni, csak épp nem tudják a Himnusz szövegét. Még viccesebb, hogy bizonyos kommentelők nagy erővel elkezdték tolni: ezek nem is Jobbikosok. Nos, nekik az a rossz hírünk, hogy de. A tüntetést tök nyilvánosan szervezték Facebookon, így lehet tudni, hogy kik voltak a szervezők, csak minden második képen virítanak Jobbik polóban egy Jobbik rendezvényen vagy, hogy részt vesznek a Jobbik kampányában.

3.) Fociultrák, akik akkora magyarok, hogy szétverték a Planetáriumot és felborítottak egy pár autót

Mert megtehetik. A Magyarország sorsáért aggódó, magukat nemzetinek mondó hős fiaink, nagyon izgultak mi lesz hazánkkal. Izgalmukban, betörtek egy-két villamos ablakot, felborítottak egy pár rendőrautót, szétverték a Planetáriumot, amit épp most adtak volna át a felújítás után... ja és egy pár petárdát szórtak a menekültekre.  A hazaépítő mozgalom emlékérmes hősei ők, hát ezekre a csodálatos hazafiakra nem lehet büszke a Nemzet?

 

fenykep.jpg

A Nemzeti Országépítők új parkolási rendje a Népliget környékén.

ultrak-randaliroztak-budapesten-a-magyar-roman-eb-selejtezo-elott-d00021baaeaeb748bb9ce.jpg

A Nemzeti Országépítők a belvárost is átrendeznék.

4.) Nemzeti érzelmű porschés nőket fenyeget

Jó, erről a dicső emberről nem tudjuk, hogy jobbikos-e? De, nagy összeget merek rátenni, hogy nem MSZP-s. 24.hu készítette azt a videót, melyből kiderül. hogy az autópályán két hölgy segített volna egy menekült családon, amikor a nemzeti érzelmű szlovák rendszámos porschés, odament és megfenyegette őket. Hazafi, a pokolban is hazafi, na!

5.) Mindeközben a gárda kapitány okosít egy kis lovét a Szerb-Magyar határnál

Ez annyira jó, hogy nem is fűzők hozzá kommentet csak bemásolom a hírt az Indexről:

"Illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát. A TEK szerdán azt közölte: a két férfit akkor érték tetten, amikor az illegális bevándorlókat utaztató páros éppen öt, Szíriából érkező bevándorlóval állapodott meg a szállításukról. Azt egyelőre nem tudni, mekkora összegért végezték a migránsok utaztatását, de a TEK helyszíni felvételei szerint több ezer euróról lehet szó."

 

Egyszerű ez: ha Te ezek után nem úgy látnád, hogy a Jobbik és holdudvara Magyarország utolsó esélye, vagy esetleg ezek az urak nem építik Magyarországot, vagy a magukat nemzetinek nevezők vér cikik. Akkor az csak azért lehet, mert liberális vagy, vagy az is lehet, hogy MSZP-s...

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

 

 


Szegény jobbikos ifjak még a Himnuszt sem tudják elénekelni (+videó)

Mi lehet annál cikibb jelenet, mint amikor bőszen zsidózó magukat nemzetinek nevező ifjak, kimennek balhézni egyet a Keletibe, de sajnos nem tudják elénekelni még a magyar Himnuszt se?

Mert, hogy tegnap este Jobbik szimpatizánsok jelentek meg a Keletinél. Tették azt, amihez értenek: óbégattak egy sort, vitték magukkal a szép zászlójukat, zsidóztak és biztos ami biztos alapon nagyon gyűlölködtek a háborús menekültekkel szemben

Mindeközben civilek próbáltak segíteni. Vizet osztani és ételt, valamit kezdeni, ha már a kormány nem tud mit, az itt ragadt háborús menekültekkel.

 

Volt szóváltás, civil és magukat nemzetinek mondó között. Csak a szokásos: a jobbikos óbégat, hogy nem a te hazád, menjél el innen, zsidó vagy, meg a Ria-Ria Hungária. A civil meg próbál nekik érvelni, azok meg hangerővel letolják az észérveket.

Ennek a csodálatos diskurzusnak volt a csúcspontja ez a himnusz éneklés amit a SocietasTV megörökített. Szegény magukat nemzetinek mondó ifjak, szerették volna megmutatni, hogy ők mennyivel magyarabbak, a háborús menekülteken segítő civileknél. Csak, hogy nem tudták elénekelni a Himnuszt.

A legnagyobb alázás talán az volt -mint ahogy a videóban is látszik- hogy civilek segítettek nekik, azzal, hogy bemondták hogy melyik sorok jönnek.

Kb. ennyit tud ma a szélsőjobb, amikor Magyarországon tenni és segíteni kell...

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

 

 


Itt valami nem stimmel: miért nem engedik elmenni a menekülteket Budapestről?

Teljesen értetlenül állok a mai hír előtt: lezárták a Keleti pályaudvart. Megnyitották a Keleti pályaudvart, de a menekülteket nem engedik be.  Közben az atv.hu megkeresésére a MÁV sajtószóvivője elmondta, hogy a társaság jegyellenőrei mindenkit felengednek a vonatokra, akinek érvényes jegye van. A rendőröknek viszont joguk van a jegy mellett az úti okmányokat is elkérni, és akinek nincs érvényes irata, attól megtagadhatják az utazást és azt tudjuk, hogy rengeteg menekültnek nincs...

1.) A magyar kormány nem nagyon szeretné, hogy itt maradjanak a menekültek

2.) Németország jelezte, hogy Ő befogadja a szír menekülteket, de Izlandon is 10 ezer embert szívesen látnak.

3.) A menekültek el szeretnének innen menni (ebben nem különböznek, az 500 ezer külföldön élő magyartól)

Teljesen jogos fel tenni azt a kérdést: akkor miért a vicc kerítést építi a kormány? Miért nem azért tesz meg mindent, hogy eljussanak a menekültek a befogadó országokba?

Tegnap még olyanokat olvastunk, hogy az osztrákok nem engednek át olyan szerelvényeket ami túl van töltve.

Ok. Akkor a MÁV miért ad el több jegyet? Hiszen a menekültek rendelkeznek érvényes vonatjeggyel!
Ha már a MÁV elad több vonat jegyet, akkor létezik olyan, hogy pótkocsi. Egy mozdony képes akár, 20-25 kocsit is elhúzni. Miért nem állít be a MÁV pótkocsikat?

A menekültek kifejezik, hogy Ők mennének...

Be lehet állítani plusz szerelvényt is.

Ma meg olyanokat, hogy Ausztria nem engedi be őket, mert nincsenek úti okmányok... akkor létezik Németország irányában közút is és Szlovákián keresztül is el lehet oda jutni. Van repülő. De a német állammal egyeztetett módon is meg lehetne ezt oldani. Mind-mind olcsóbb és hatékonyabb lenne mint a jobboldal vicc kerítése.

DE! Nem ez történik. Itt valami nem stimmel. Legalább is nekem. Felmerül a kérdés, hogy tényleg ennyire egy tehetetlen kormányunk lenne? Aki, azt nem tudja megoldani, hogy azok a menekültek, akik innen el akarnak menni el tudjanak menni? Ennyire nem működne a magyar állam?

És ez a helyzet Szíriában...

De félek nem erről van szó! Félek arról van szó, hogy propaganda eszköznek használja a jobboldal a háborús övezetből érkezett embereket. Ha ez így van, akkor ez egy embertelen és szívtelen propaganda! (legyen az német vagy magyar) Háborús övezetben senki nem él szívesen, senki nem tud ott élni, nem vethető a menekültek szemére, hogy elhagyják a hazájukat. És ha van egy ország -jelen esetben Németország- aki befogadja Őket, akkor szerintem azaz emberiességi minimum, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy el tudjanak oda jutni!

Nem tudom mi történik itt. De nem értem... és csóválom a fejem. Mert itt valami nem stimmel.

Ha tehetetlen a kormány az sem jó, ha pedig propaganda a cél az sem. Az igazság kiderül.

update:

A poszt megírása után megjelent hírek alapján a helyzetnek a német ellentmondásos álláspont sem használ:

Merkel először is leszögezte, hogy Németországnak nincs felelőssége a Magyarországról vonattal érkező menedékkérők jogi helyzetével kapcsolatos bizonytalanságban. Elmondta, hogy a Németországba érkező szíriai menedékkérők nagyon nagy valószínűséggel megkapják a polgárháborús menekült státust,

 

· 1 trackback


Röszke: a bevándorlók barátságosak (+videó)

A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom vezetése múlt hét szombaton Röszkén járt, ahol a helyben élőkkel beszélgetünk a bevándorlásról és a bevándorlókról. Mélyen felháborít minket az a látszat építés, melynek célja a gyűlölet keltés. Beszélgetéseinknek az volt a célja, hogy megtudjuk igazak-e azok a megjelent híresztelések, hogy a bevándorlók agresszívak. Nőket erőszakolnak meg, kocsikat törnek fel, lopnak, egyszóval jelentenek-e bármiféle veszélyt a helyben lakókra?

 



Több tucat röszkeivel beszélgettünk. Egyetlen sem volt köztük, aki bármiféle atrocitásról számolt volna be. A fentieket nemes egyszerűséggel hülyeségnek nevezték. Sőt a bevándorlókat zömében, barátságosnak és békésnek tartják. Elmondták azt is, hogy több falubeli télen ruhákat és italt tett ki nekik.

Azt is megtudtuk, hogy az utóbbi fél- háromnegyed évben számuk valóban megnőtt, de korábban is létezett a jelenség. Jelentős többségük, nem Magyarországon marad, arról számolnak be a helyieknek, hogy Angliába tartanak. A kerítésről alkotott vélemények megoszlanak. Egyesek szerint megszünteti a jelenséget, míg mások feleslegesnek tartják azt.

 

Összességében azt elmondhatjuk, hogy a Röszkén élők normálisan és tárgyilagosan viszonyulnak a kérdéshez, pedig Ők azok, akiket a kérdés leginkább érint. Szóval, a többség nem Irénke néni...

Riszpekt röszkeiek!

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!


A Jobbiknak már az anyaföld védelme sem fontos?

Egy dolgot el kell ismerni: a Jobbik nagyon ügyesen kommunikál. Pontosan érti a PR és marketing összes trükkjét, hogyan kell propagandát építeni. Tolni a dumát és elhitetni az emberekkel , hogy ők nagyon jók. Azonban volt már időnk megtanulni, hogy a hatalmas csipszes zacsiban bizony több a levegő, mint a csipsz, vagy nem mindig az a legkedvezőbb árú termék, amire nagybetűkkel kiírják, hogy legkedvezőbb ár.

Valahogy így döcög a Jobbik PR gépezete is. Pontosan tudja, hogy a fogyasztói társadalomban nem a tartalom a lényeg, hanem a csomagolás. Mára már ott tart, hogy egész konkrétan a csomagban semmi nincs, de ez minden jel szerint nem is fontos.

jobbik.jpg

A Jobbik weblapján alul van egy látványos társoldalak elnevezésű rész. Különböző Jobbikos brendek, szépen, emblémával. Egy-egy ügyet, egy-egy közösséget, tematikus weblapon jelenítenek meg. Ezzel is mutatva, hogy ők nagy és erős párt. Kattintani nem is kattint az ember, megnyugszik a szitya lélek: van itt sok minden, hu de nagyon néppárt ez már.

Na de mi van, ha mégis kattint?

A Jobbik 15 társoldalt ajánlgat, végig kattintgatva kiderül, hogy közel a felével valami nem stimmel. Nem létező vagy nem frissülő weblapok, átirányított tartalmak fogadnak minket. Bizony ezekben a zacskókban, nemhogy rossz csipsz nincs, hanem gyakorlatilag semmi. Na de, nézzük csak milyen termékekkel is vár minket a Jobbik nagy és erős rendszere.

Magyar Tavasz Mozgalom

Rákattintva nem is a weboldal jön be, hanem a Facebook oldal. Pedig van weblap, igaz az 2014 februárjában frissült utoljára. Facebookon sem jobb a helyzet, az meg 2014 októberében tett ki utoljára egy képet. Magyar Tavasz Mozgalom az értelmiségi fiatalok gyűjtőhelye lett volna, lehet érdeklődés hiányában egy picit megdöccent a mozgalmi hevület.

magyartavasz.jpg

Jobbik Jogsegély

Ne aggódjon, bármi jogi baja van, a Jobbik Jogsegély segít! Vagy hát nem, merthogy a Jobbik Jogsegély sem több mint egy logo. A honlapot mögé már hónapok óta fejlesztik. Ne tessék itt kérem kapkodni, majd lesz egyszer.

jobbikjog.jpg

Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége

A Jobbik egyik nagy büszkesége volt, hogy bizony összegrundolt egy internacionalista nacionalista szervezetet, szitya szívnek kedves magyar elnökkel, Kovács Béla személyében. A helyzet itt már kifejezetten jó. Van weblap, igaz 2015 év eleji az utolsó frissítés, amikor is egy Happy New Year-val üdvözölték az internacionalista nacionalizmus lelkes követőit.

jobbik_nemzetkozi.jpg

Földvédelem

Talán a Jobbik egyik legfontosabb ügye az anyaföld védelme. Nyilván nagyon komolyan is gondolják ezt, igaz az anyaföld védelméért folytatott ádáz harc állásáról nem sokat tudhatunk meg, hiszen az embléma mögött nincs még facebook oldal se... nemhogy egy weblap.

jobbik_magyar_fold.jpg

Attila Király Népfősikola

Biztos, azért nem frissülnek ezek a weblapok, mert elmentek a Jobbikos fiak az Attila Király Főiskolára tanulni. Hát nem, merthogy az utolsó nemzetmentő oktatás 2013-2014-es szemeszterre volt meghirdetve.

jobbik_attila_kiraly.jpg

1%

A fenti nemzetmentő tevékenységet persze támogathatod az adód 1 százalékával is. Slussz poén, hogy kiemelten az Attila Király Népfőiskola működésére, pontosabban a weblap tanulsága szerint nem működésére gyűjtik az adományt...

1szazalek.jpg

Na, jó, hagyjuk a francba a mozgalmakat olvassunk egy kis párt weblapokat.

Vona Gábor pártelnök weblapja már nem működik, sajnos...:(( arra kattintva a Facebook oldalát érhetjük el, és a domain is oda van átirányítva. Biztos, ami biztos, a Vona-facebooknak van külön logoja is, mondjuk az legalább frissül. Legyünk korrektek a ZöldVálasz, a Jobbik.com és JobbikIT-hez hasonlóan.

vona_fake.jpg

Éljen a Párt média!

Barikád.hu mögött sincs már weblap, az át van irányítva az alfahírre. Az N1TV.hu sem több mint egy Facebook oldal, de az legalább frissül. Nem úgy, mint a Hazai Pálya, mely 2014 márciusában lett töltve utoljára.

hazai_palya.jpg

 

Összegezve a Jobbik társoldalait, elmondható hogy a 15 kis embléma mögött igazából csak 5-nél (nagyon jó indulattal 7-nél) volt minden rendben. Sebaj. Nehéz dolog ez a néppártosodás...

 

Ne maradj le a Societas Blog következő posztjáról! Nyomd meg a Like-ot és kövess minket Facebookon!


Tegnap is és ma is tüntettek a diákok (+videó)

 

A hétfőn elindult diákdemonstrációk ma sem álltak meg. Tegnap az EMI épülete előtt demonstráltak az ELTE TáTK szervezésében a hallgatók és a diákok. A szerdai demonstráció célja az volt, hogy megmaradjon az egyetemek autonómiája és egyben egy szolidaritási akció is volt a bezárásra ítélt Raoul Wallemberg Szakközépiskola mellet. A demonstráción természetesen ismét forgatott a SocietasTV, íme:

 

Mára olyan hír jelent meg az Index.hu-n, hogy a Raoulnak, bár el kell hagynia a Ludovika téri épületét, de Balogh miniszter megígérte, hogy az intézmény megmaradhat. Érdekes, hogy a médiumok ezt a hírt feltételesen fogadták, míg az iskola hivatalos Facebook oldala ezt már kész ténynek kezeli., ezért le is mondták a Raoulosok a pénteki demonstrációkat. Reméljük győzőt a diákellenállás, majd meglátjuk.

Ma azonban tovább akcióztak az egyetemisták rektori konferencia illetékes szakbizottsága előtt. Mint mondták a szakok sorsáról nem lehet pár óra alatt dönteni, kormányzati követeléseket elvtelenül elfogadni! Elutasították a háttéralkukat és követelték az átlátható döntéshozatalt!

elte_tuntetes.jpg

Facebook oldalukon közre adtak egy petíciót is. (amit itt olvashatsz) Ebben többek között a következők állnak: "Az egyetemi autonómia nem csak a jogszabályi környezetet jelenti, ebben az értelemben az ma már nem is létezik. Az autonómia alapja, hogy a diákok és az oktatók partnernek tekintik egymást. Közösen döntenek, vitatják meg az őket érintő ügyeket. Ez a gondolat indult hétfőn útnak a hallgatók és oktatók összefogásával az ELTE Társadalomtudományi Karáról. Ez erősebb minden politikai hatalomnál."

Holnapra, azaz péntekre még nem jelentettek be demonstrációt, de folyamatosan figyeljük az oldalakat és ha van hír frissítjük ezt a posztot.


A diákok szerdán is tüntetnek (+videó)

Már- már paradigma, ha a Fidesz kormány hozzányúl a felsőoktatáshoz, akkor diáktüntetések lesznek. Azonban, tegnap nem csak a felsőoktatás szereplői, hanem középiskolások is tüntettek.

raoul.jpg

Forrás: Diákellenállás 2015

A Raoul Wallenberg Szakközépiskolát egy márciusi kormány ülésen 6 felé nyesték, az épületét pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kapná meg. A Fidesz 2012-ben, amikor megálmodta a Ludovika térre az új egyetemet, még azt mondta: "a Ludovika téri Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnáziumot az átalakítások nem érintik, továbbra is a mostani helyén fog működni." Természetesen, nem ez az első pálfordulása a kormánypártnak.

A Raoul-os tiltakozáson kihelyezett transzparensekből kiderül, hogy már úgy vannak vele, hogy vigyék az épületet, csak az intézményt ne szüntessék meg! Végül is van egy csomó tök üres épület a belvárosban, tehát akár kaphatna is egy újat...

A Raoul-os tüntetések után átmentünk a SocietasTV-vel az ELTÉ-sekhez. Íme az ott tapasztaltakról a videó beszámolónk:

 

 Amiért tegnap tüntettek a diákok, azt mára már a kormány visszavonta. Mégsem szüntetnek meg bizonyos szakokat. No, de még mielőtt mindenki nagyon boldog lenne, hogy győztek a diákok, hát egy frászt. A törvénymódosítás még mindig tartalmazza a legsarkalatosabb kérdéseket: csökken az egyetemek autonómiája, és a HÖK hatásköröket is visszanyesnék.

Persze a kedvenc egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, kivételes státusszal bírna, az indíthatnak olyan szakokat, amelyeket más egyetemek nem.

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

A diákok ezt a mai visszavonogatást nem veszik be. Folytatják ma is és holnap is a tüntetést. A "Ne szűnjön meg az ELTE TáTK - Veszélyben vannak az egyetemeink" facebook csoport ezt ma világossá tette:

A felsőoktatást érintő átalakítások elleni tiltakozások célja az EGYÉNI és INTÉZMÉNYI AUTONÓMIA védelme, amelyet a kormányzati tervezetek továbbra is számos ponton sértenek. A tartalmi problémákon túl elfogadhatatlannak tartjuk azt a kormányzati taktikát, amely a tiltakozók megosztására törekszik nyomásgyakorlással és a külön alkukkal, és semmibe veszi az átlátható demokratikus döntéshozatal elvét. Ez az ügy nem egyszerűen egyes szakok megszüntetéséről szól. Az egyedi alkuk elfogadásával a tiltakozások és a tiltakozók céljait árulnánk el.

11144925_10152790071047060_7421234634537175361_n.jpg

Szóval holnap, azaz szerdán folytatódnak a diáktüntetések, méghozzá az ELTÉ-sek a Raoulhoz fognak vonulni.

Szerda este 18-kor találkoznak az EMMI Szalay utcai épülete előtt, ahonnan együtt vonulnak át a Ludovika térre a Raoul iskolához, hogy tiltakozzanak a suli bezárása ellen is! A tüntetés facebookon itt érheted el!

Természetesen a kormánypárt ifjúsági szervezete a Fidelitas most is csendben van és nincs véleménye a történésekről. Talán provokátorokat keres a diáktüntetéseken?


SocietasTV | Ma szavazz Pad Ferencre!

Bontsuk tovább a kétharmadot! Ma szavazz Pad Ferencre!
Csatlakozz hozzánk: https://facebook.com/Societas


SocietasTV | Provokátort keresünk

A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom csatlakozott a Fidelitas felhívásához és ma egész nap provokátorokat kerestünk a városban. Az alábbi videóban bemutatjuk az eredményeket.

süti beállítások módosítása