gyare.png

 

 

 

 societas_hu.png


Vélemény: Röszke a józan ész határán

Ahogy olvasgatom a híreket, már szinte kezdem magam szarul érezni, hogy mikor haza megyek nincsen egy menekült család se a konyhámban, nem úgy, mint Gyurcsánynak. Ahogy olvasgatom, a híreket kezdem magam szarul, érezni, hogy még nem volt meg az 1984 című könyvből jól ismert gyűlölet fél órám, hogy köpködjem a menekülteket (vagy legalább egy őket ábrázoló képet).

 12029038_10204787456356739_850547894_n.jpg

 

Ahogy olvasgatom, a híreket szörnyen magányosnak érzem magam, hisz nem igen tapasztalom bennük a józan észt, csupán szaros lufikat látok melyek, ha kipukkadnak, remélem, a képernyőn keresztül sem leszek szaros. A menekültekhez való hozzáállásotok drága „liberális” és „konzervatív” barátaim leginkább megmutatta, hogy miért és mennyire szélsőséges a mai hazai közélet.


Furcsa volt számomra az amikor a jobboldaliak, hirtelen elkezdtek aggódni a budapesti hajléktalanokért. Kérdezem én, hogy hol voltatok mikor Kocsis Máté elkezdte a hajléktalanok módszeres üldözését?


Furcsa volt számomra mikor liberálisok hirtelen keresztényi hittételekkel kezdtek érvelni a jobboldaliaknak, hogy miért kell szolidárisnak lenni és humánusnak lenni a menekültekkel. Kérdezem én, hogy hogyan lehet, hogy minket, baloldaliakat lesajnáló módon avíttnak, kommunistának hordotok el, amikor felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy Budapesten kívül is van élet, és vidék Magyarországa az éhen döglés szélén áll?


A jobboldali „magyartalansággal” vádolja a másikat, aki nem úgy gondolkodik, ahogy neki tetszik, a liberális fasisztázz egyet jó ízűen. Túlkompenzáltok, kapkodtok és féltek. Kompenzáltok, mert érzitek, hogy nem vagytok életszagúak, féltek, mert nem akarjátok, vagy nem látjátok a mától a holnapot. Mindig akkor vagytok a leghangosabbak, mikor leginkább a halk józanésznek kellene az úrnak lenni.

kep.jpg


 „Itt úgy sem jutsz át” Bayer Zsolt, aki a legelvetemültebb Orbán imádókkal tüntet a Magyar Narancs szerkesztősége előtt, tiltakozván az Orbáni címlap ellen, amely Hitlerként próbálja Viktorunkat ábrázolni épp oly szélsőséges, mint maga a címlap. Gréczy Zsolt, aki a rózsaszín ködtől ámultan, konferálja fel Gyurcsány Ferencet, aki most bárkit és bármennyi embert befogadna, azzal a különbséggel, hogy most elfelejt terroristázni és románozni egy jóízűt. Juhász Péter pedig érezvén a társadalmi nyomást gecizik egy jó ízűt. A Jobbikosok meg híznak, dagadnak örömükben, százalékjelek csillognak a szemükben, hogy mennyivel fognak nőni e sok faszkodás láttán, s diadalittasságukban még a Himnuszt is elfejtik énekelni.


Köszönet azon keveseknek, akik csendben tették a dolgukat, akik ugyan nem fogadtak be giccsesen menekülteket a házukba, köszönet a rend őreinek, akik ember feletti munkával teszik a dolgukat a határon.
Hol van az igazság? Hol van a józanész? Hol van a humánum? Nem látjuk, nem halljuk, vagy érezzük, nem merjük, nem tudjuk megfogalmazni. Európa határait meg kell védeni, de ettől még nem leszünk fasiszták. A menekültekkel humánusnak kell lenni, ettől még nem leszünk hazaárulók.


Sajnos az igazság és a józanész, valahol ott lapul a giccses nagy magyar parittyák, és a Budapest térkép alatt…

 

Ha tetszett az írásunk kövess minket Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://societas.blog.hu/api/trackback/id/tr317788634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ejjnye Bejjnye 2015.09.15. 13:56:54

A röszkei helyzet jól mutatja a menekültek valódi énjét. Éhségsztrájk egy törvény betartatása miatt. Persze szar ügy, hogy a hazájukban jól menő/élő emberek akik sok-sok milliót ki tudtak fizetni azért, hogy itt menekültek lehessenek, most a pénzükkel nem érnek el semmit. Szerintem, ha már most ez a követelőzés megy, (Németországban pedig már a mecsetépítés lesz kötelező a német adófizetők pénzén) később még sok baj lesz a követelőző hordával. De jól mutatja az "áldozatok" hazug énjét az elgáncsolt apa tegnapi interjúja. Nem az a baj, hogy nem akar megbocsájtani, hanem hogy hazudik az interjúban, hiszen elesése után szembeáll, és bizony magyaráz a vétkes László Petrának. tehát szó sincs róla, hogy nem emlékszik mi történt. Egyébként egymásra találtak, mert László Petra meg azzal védekezett, hogy félt, hogy a tömeg elsodorja. Azonban a videóból tisztán látszik, hogy a show kedvéért gáncsolt, mivel utánafordul a kamerával az eleső apának. A média most sokat és sokszor hazudik.

balközép 2015.09.15. 14:02:59

@Ejjnye Bejjnye:

Az sem normális, hogy 2 ponton csekkolhatnak be a menekültek, óránként pár tud csak bekerülni és azokat is elutasítják...

dadddd 2015.09.15. 14:27:38

@balközép: Szerinted mi lenne elvárható?

Mert szerintem nem az cél, hogy minél kényelmesebben jöhessenek.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.15. 14:38:31

Szólj hogy hol tévedek:

A józan ész célja, hogy az illegális bevándorlók végtelen áradata ne itt az országunkban a hazánkban kössön ki.

Tehát ez a cél. Nézzük az ide vezető utakat.

Alternatívák:

A, Beengedjük őket.
Ebben az esetben tök szuper minden egész eddig, amíg a németek, csehek, szlovákok, osztrákok nem zárják le a határokat.
Ha lezárják a határokat, akkor itt marad az összes menekült.
Napi 4-6 ezer.
Márpedig a határokat lezárták.
Az osztrákok, németek, csehek és szlovákok is.
Azaz ha beengedjük őket, itt ragad az összes, aki nem tudja magát átpréselni a szomszédaink határzárjain.

B, Nem engedjük be őket.
Ez az alternatíva valósul meg ezekben a pillanatokban is.
Nagyon-nagyon szurkolok hogy működjön a módszer, mert más megoldás, ahogy fentebb láthattuk nincs.
Ha nem akarunk négyszáz, ötszázezer illegális muszlim bevándorlóval együtt élni, akkor csak ez a járható út.

Persze vannak akiknek célja, hogy az országot bevándorlókkal elárasztott káoszba tereljék, így a megfogalmazott egyszerű céllal se értenek egyet.
Ezekkel a hazaárulókkal nem szabad foglalkozni, azon kívül, hogy lépten nyomon elmagyarázod minden éppeszű embernek, hogy bolond hazaáruló tetvekkel állnak szemben.

balközép 2015.09.15. 14:42:35

@dadddd:

Az teljesen rendben van, hogy regisztrálni kell és az is teljesen rendben van, hogy boldog meg boldogtalan ne jöhessen. De aki háborús országból érkezik és emiatt hontalanná lett azokon szerintem segíteni kell.

balközép 2015.09.15. 14:44:35

@Ballib Cenzúra:

Nyilván jobb, ha a vajdasági magyar falvakból csinálunk menekült tábort... Ilyenkor az ott lakók nem magyarok?

szamaritánus 2015.09.15. 15:16:57

@balközép: lehet másfelé menni, ha sietnek

szamaritánus 2015.09.15. 15:18:41

@balközép: :DDDDDDDDDD
LEHET MÁSFELÉ MENNI!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.15. 15:23:12

@balközép:

Nocsak.. Egy ballib aki határontúliakért aggódik.
Igazán ritkaság számba megy.
Már nem román és nem szerb ?

Megjegyzem ők legálisan átjöhetnek a KÁP bevezetése óta bármikor.

RedWing 2015.09.15. 15:25:45

@balközép: De hogyan állapítod meg, hogy honnan jött, ha drága menekültünk nem rendelkezik semmilyen irattal? Bemondásra?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.15. 15:31:14

@balközép:

"De aki háborús országból érkezik és emiatt hontalanná lett azokon szerintem segíteni kell."

Magyarországon már ő sem menekült, hiszen biztonságos országból (Szerbia) érkezik. De Szerbiába sem háborús övezetből ment, vagyis ő semmiképpen nem számít háborús menekültnek.

Köldök_szösz 2015.09.15. 15:37:04

uncsi, kéne már mással is kicsit foglalkozni:
kigyulladnak, felrobbannak a bkv buszok, a 3-mas metró
kurva magas az áfa, a minimálbérből nem lehet megélni ésatöbbi ...

balközép 2015.09.15. 15:46:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Sajnos Magyarország nem olyan jó hely, hogy ide vágynának emberek, csak átszeretnének menni az EU más országába. Azt ne felejtsd el, hogy mi már nem csak Mo-ról tiltjuk ki őket, hanem egyben az EU-ból is.

balközép 2015.09.15. 15:48:22

@RedWing:

Egy Afgán nem beszél szírül pl.
Meg mondjuk feltesznek neki kérdéseket, olyanokat amit csak egy ott élő tud.

Pl mondjon a Fővárosa környékéről három kisebb települést.

impala 2015.09.15. 16:40:57

@Ejjnye Bejjnye: szerintem az apa a rendőrrel kiabált, tényleg nem vette észre, hogy mi is történt.
nincs nagy jelentősége.

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.15. 16:49:22

Németországban átlagosan 4 óra jut egy menekült szóbeli meghallgatására, tolmáccsal, az alapján döntenek a sorsáról. A BAMF (eza német bevándorlási hivatal) augusztus hónapban 1000 új embert vett fel. A fenti adatok alapján 2000 emberrel tudnak többet naponta elintézni, de mivel már a nagy vándorlások előtt kb. 250 ezer menekült kérelmével voltak elmaradva, és naponta érkezett legalább 5-6 ezer új menekült, esélye sincs a német hivataloknak a feladatukat elvégezni. És azért nem vesznek fel még többe mbert, mert a politikusok nem tudnak megegyezni egymással. Aztán annyira sokáig van a menekült a németeknél, hogy már bejön a Duldung (megtűrés) intézménye, kereshet munkát, és valószínűleg talál is valamit, utána már nem lehet csak úgy kitoloncolni.

Nem beszéltem még arról sem, hogy mint minden határozat ellen, a BAMF döntése ellen is lehet fellebbezni. A járási bíróságok túlterheltek, átlagosan 15 percet vár a bíró, a menekült az esetek többségében nem jelenik meg, de addigra már hét határon túl van...

Lehet, hogy a magyar rendszer rossz és lassú, de legalább így tudja az összes menekült, hogy várnia kell pár napot/hetet. Majd egyszer elmegy a kedve attól, hogy a magyar határon akarjon bejönni. Menjen Horvátország felé. Orbán elvégzi azt, amit kell, új mederbe tereli a menekültáradatot, nem érdekli, hogy a mostani választások miatt bénult osztrákok mit kezdenek a menekültekkel. Nem az ő baja. Majd az osztrákok lehetnek emberségesek a menekültekkel, amikor hozzájuk érkezik naponta sok ezer ember.

Mindezt úgy mondom, hogy Németországban élek és tudom, hogy a végén az összes menekült ide jön majd.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.15. 17:04:52

@StanLee:

"tudom, hogy a végén az összes menekült ide jön majd."

Vannak már ansprúhszvolle "menekültek", akiknek Németország sem elég jó. Ők azok, akik a Berlinbe tartó vonaton többször meghúzták a nótbremzét és az Azülanten fele leszállt, mert nekik már csak Svédország elég jó: für unsz iszt dasz beszte gerade nohh gut genúk.

KUHULIN 2015.09.15. 17:05:51

@balközép: "Azt ne felejtsd el, hogy mi már nem csak Mo-ról tiltjuk ki őket, hanem egyben az EU-ból is."
Egyszer nézz meg egy térképet. Másfelé is lehet menni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.15. 17:08:45

@KUHULIN:

Ő arra utal, hogy egy évre az EU-búl is kitiltják őket az elutasító határozattal együtt.

Na de ha egyszer kiderült, hogy nem jogosultak menedékre Magyarországon (pl. mert biztonságos országból, mondjuk Szerbiából jönnek), akkor sehol az EU-ban nem jogosultak, hiszen mindenhol azonos szempontok érvényesek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.15. 17:09:50

@claudius2:

Mert nekik már csak Svédország elég jó.

Ad Dio 2015.09.15. 17:20:36

Amit most csinálunk, az túllövés. A határnál csak lassítani szabadna a migránsokat. A teljes torlasz katasztrófához fog vezetni!

A kormány azonnal rendelje el a migránsok beengedését! Ez ami most zajlik, _NEM_ járható!

És persze azonnal tiltakozzon kézzel-lábbal az ellen, hogy a szerbek buszoztatják a migránsokat a lezárt határhoz. Mindenkinek érdeke a folyamat lelassítása, de senkinek sem lehet érdeke egy humanitárius katasztrófa.

I-Work 2015.09.15. 17:49:07

Van ebben valami. Azért azt kellene még látni, hogy ez az egész modern kori exsodus nem a szír, afgán és iraki polgárok kollektív öntudatra ébredése, nem hirtelen megvilágosodás, hogy ők Európában képzelik el maguknak a szebb jövőt, - ez egy nagyon is jól megszervezett üzlet, - noha borotvaélen táncoló politikai játék -, de remek eszköz az EU GDP és a kötvényjogok emeléséhez, egyben jó eszköz a civil lakosok kimenekítésére, egyben a frontvonal terének tágítására az ISIS szerveződése ellen. A bő 700 millió lakost számláló EU térség bőven elbír (5-8) év alatt évente egymillió munkaképes korú, gazdaságilag is aktív bevándorlót.

I-Work 2015.09.15. 17:54:17

@Ad Dio:
Relax. Viktátor remélhetőleg csak önmaga fontosságát hangsúlyozza, hogy idegbeteg nem jelenti azt, hogy teljesen hülye is. Alaposan teszteli a határokat (és időnként lezárja), - amíg jól felsrófolja az EU-tól lehúzható pénzösszeget, miután majd nagy duzzogva hallgatólagosan bele fog egyezni a kvótába.

I-Work 2015.09.15. 18:00:41

@StanLee:
Nem fog az összes menekül Németországba menni és nem is fog Németország mindenkit megtűrni.
Aki munkához tud jutni, az lépéselőnybe kerül, de EU polgárnak sem annyira egyszerű Németországban letelepednie, vagy tartósan ott élnie, - lakcím kell, számla kell, alapvető iratok nélkül bajos, - ahogyan iratok nélkül nem lehet munkavállalóként sem bejelenteni az embereket.

I-Work 2015.09.15. 18:03:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Erre hivatkozni nettó marhaság, EU-n belül oda megy, ahova akar, azért kellene a kvótákat elfogadni, hogy ezt a szabadságot lehessen kontrollálni. A kvóta viszont pénzről szól...

_Epikurosz_ 2015.09.15. 18:23:42

@Ad Dio: Minél tovább maradnak fedél nélkül, annál nagyobb lesz a katasztrófa. Ha nincs számukra ellátás, fűtött gyűjtőpont, rendes menekültügyi eljárás, nem rögtönítélő, akkor épp az lenne nekik a legjobb, ha villámgyorsan kihagynák a terveikből Magyarországot. Mindenki tudta, hogy tumultus lesz. Még a szerbek is, akik ezt most tagadják, és szállítják tovább a menekülteket a már lezárt határrészekre. Igen, a tumultust és a humanitárius katasztrófát Magyarország okozza, azzal, hogy felhúzta és őrzi a kerítést, de arab stb. nyelvű táblát nem tesz ki rá. Az elbírálás meg röhejes. Tudniillik kínjában röhög az ember.

Ad Dio 2015.09.15. 18:32:12

@_Epikurosz_: @I-Work:

Engem nem érdekel sem OV em az EU sem Szerbia sem a migránsok. Vagyis egyik sem kiemelten, hanem mind a maga helyén.

MAgában nem tragédia egy kis kényelmetlenség a migránsok számára. Európa elemi érdeke az, hogy lassuljon az áradat, ennek egyetlen módja ha egyértelmű jelzést kapnak arról, hogy nem megaodás idejönni. Ennek eszköze lehet egy kis kényelmetlenség mindenhol.

De a kis kényelmetlenség az kis kényelmetlenség, nem pedig humanitárius katasztrófa. Márpedig ez oda fog vezetni.

Amennyire dühös voltam Merkel-re amikor beinvitált mindenkit, majd másodszor amikor se szó se beszéd bevezette a határellenőrzést, olyan dühös vagyok most Orbánra meg az idióta szélsőséges hozzáállására.

EZT ÍGY NEM LEHET CSINÁLNI!!!

Lassítani lehet, de megállítani nem!

Faxba már, hogy nincs egy értelmes ember ebben a kutya Európában!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.15. 18:32:56

@I-Work:

Szerbia mióta EU-tag?

"EU-n belül oda megy, ahova akar, azért kellene a kvótákat elfogadni, hogy ezt a szabadságot lehessen kontrollálni."

Mégis, nem tűnik fel neked, hogy egy mondatodon belül mondasz ellent önmagadnak?

Segítek: Ha az EU-n belül szabadon utazhat, akkor ugyan miképpen kényszeríthetsz egy bevándorlót arra, hogy a neki kirendelt Romániában maradjon és ne utazzon Németországba? Láncra kötöd, mint egy kutyát?

"Erre hivatkozni nettó marhaság"

Jó, hogy legalább önértékelési problémáid nincsenek, bátran lemarházol minden a tiédtől eltérő véleményt. Csak így tovább!
süti beállítások módosítása